A Tabáni Spartacus rendezében zajló háromnapos verseny helyszíne Vérteskozma, pénteken a nyitószámra, az erdei váltóra került sor. A magyar, spanyol, szlovák, szlovén és horvát válogatott mellett a csehek klubszínekben indultak.

A serdülő fiúk mezőnyében a magyar váltó rajt-cél győzelmet aratott: Bujdosó Márk tíz másodperces előnnyel váltotta Sugta Béla Barnabást, aki másfél percre növelte a különbséget, a végén pedig Csoboth Mihály már négy perccel a többiek előtt futott a célba. A második és harmadik helyen cseh klubok végeztek. Jól szerepelt a másik magyar váltó is: Hegedűs Márton, Braun Vilmos, Bata Bálint összeállításban a hatodik helyezést szerezték meg.

A lányoknál a cseh TSM Královehradecko nyerte a versenyt a nap legkisebb különbségével, másfél perccel. Második lett a körről körre előrébb lépő Szakál-Bíró Sára, Mauer Luca, Felföldi Zsófia felállású magyar váltó, akik mögött fél perccel a lengyelek érkeztek a harmadik helyen. A Heizer Alíz, Dankó Boróka, Gábor Zsófia összeállítású váltónk a kilencedik helyen zárt.

Az ifjúsági lányoknál a TSM Praha kiemelkedett a mezőnyből, már az első kör végén három perccel vezettek, miközben Balázs Eszter és Gaschler Emma néhány másodperc különbséggel az ötödik-hatodik helyen érkezett. A második futóknál a csehek már nyolc percre elhúztak, a második helyen befutó szlovénok mögött egy perccel érkezett Ódor Laura a harmadik helyen, Gecse Zille Borbála pedig a hetedik pozícióban futott be. A végén a prágaiak előnye kicsit csökkent, Mikes Janka az egész mezőny legjobb idejét futva feljött a második helyre, Veres Diána a kilencedik helyre hozta a másik váltónkat.

A fiúknál szintén cseh győzelem született a TSM Jeątědská oblast révén. A magyar váltók körönként előrébb kerültek, végül Balogh Máté, Pintér Gergő, Bálint Gergő a hatodik; Foris Máté, Bonifert Gergely, Ürge Bence a kilencedik helyen végeztek.

Szombaton a hosszútávú versennyel folytatódik a CEYOC, amire a Tavaszi Spartacus kupa keretében kerül sor.