A Veszprémi Honvéd rendezte az idei bajnoki szezon első versenyét, a Tömegrajtos Csapat és Szenior Ultra Hosszútávú Bajnokságot Hajmáspusztán, egy évtizedek óta nem használt terepen. A Bakonyban szokatlan módon löszös terület elsősorban a részletgazdag vízmosásaival jelentett kihívást a mezőny számára.

A felnőtt nőknél a rövid pályán Gerzsényi Bodza hozta az első helyen a Hegyvidék-MOM csapatát, fél perccel előzve Szilágyi Iringót (Diósgyőri VTK), a harmadik Császár Éva (Göcsej KTFE) már négyperces hátrányban volt. A közepes pályán Gárdonyi Csilla (MOM) és Mérő Dominika (VHS) kiemelkedtek a mezőnyből, hét perccel verték a többieket. Ekkor a Hegyvidék-MOM vezetett öt perccel a veszprémiek és tizenöttel a diósgyőriek előtt. A leghosszabb pályán Máramarosi Rita ismét szárnyalt, nyolc perccel vert mindenkit, így az ötperces hátrányt háromperces előnnyé fordította, így a tavaly első alkalommal elhódított csapatbajnoki aranyát megvédte a Veszprémi Honvéd felnőtt női csapata. A Hegyvidék-MOM második helye nem forgott veszélyben. A dobogó legalsó fokáért viszont izgalmas csata alakult ki, amit hat másodperccel a Tabáni Spartacus nyert meg a Diósgyőri VTK előtt, ezzel a verseny első négy helyezettje teljesen ugyanaz lett, mint tavaly.

A férfiaknál a Sparis házicsata már a rövid pályán eldőlni látszott: Ormay Mihály nyolc perccel verte Klement Kelént, aki után két és fél perccel érkezett az üldözők bolya. A közepes pályán Divin Péter volt a leggyorsabb, így már tíz percesre nőtt a különbség. A leghosszabb pályán az üldöző csapatban futó Bujdosó Zoltáné volt a legjobb idő, ezzel sikerült megfeleznie a lemaradást Nagy Péter mögött, de a sorrend már nem változott. A bronzérmet a Szegedi Vasutas szerezte meg, így a férfiaknál is megegyezett a dobogó összetétele a tavalyival.

Az utánpótlás kategóriákban is a tabániak és a veszprémiek voltak a legsikeresebbek két-két bajnoki címmel, a további négy arany négy különböző klubhoz került.

A bajnokcsapatok:

  • N14: Vizsla SE (Braun Katalin, Braun Emma, Novai Panna)
  • N16: Szegedi Vasutas (Felföldi Zsófia, Klotz Noémi, Klotz Zsófia)
  • N18: Tabáni Spartacus (Varga Fanni, Dankó Boglárka, Veres Diána)
  • N20: Veszprémi Honvéd (Lantai Lili, Engi Lilien, Herna Rebecca)
  • N21: Veszprémi Honvéd (Ódor Laura, Mérő Dominika, Máramarosi Rita)
  • F14: Alba Régia Atlétika Klub (Horváth Csegő, Maráz Botond, Harkányi Bálint)
  • F16: Tabáni Spartacus (Bodó Sámuel, Bujdosó Márk, Csoboth Mihály)
  • F18: Veszprémi Honvéd (Nagy Bence, Blaskó Benedek, Bálint Gergő)
  • F20: Nyíregyházi Sportcentrum (Vígh Ervin, Jancsik Endre, Balatoni Tamás)
  • F21: Tabáni Spartacus (Ormay Mihály, Divin Péter, Nagy Péter)

A fiatalok versenyével párhuzamosan a szeniorok az ultra hosszútávú bajnoki címekért csaptak össze.

A szenior bajnokok:

  • N35: Kaszás Szilvia (Balatonfüredi Sport Club)
  • N40: Novai Éva (Szegedi Tájfutó KE)
  • N45: Füzy Anna (Hangya SE)
  • N50: Bánki Jusztina (Kecskeméti ZSE)
  • N55: Wengrin Ágnes (Veszprémi Honvéd)
  • N60: Várady Szilvia (Diósgyőri VTK)
  • N65: Muzsnai Ágota (Hegyisport Szentendre)
  • N70: Ludvig Ágnes (Műegyetemi AFC)
  • N75: Hegedüs Ágnes (BEAC)
  • F35: Kovács Ádám (Szegedi Vasutas)
  • F40: Gyulai Tamás (Silvanus SE)
  • F45: Tas Dávid (Tipo TKE)
  • F50: Hajdu Martin (Tipo TKE)
  • F55: Marton János (Hegyisport Szentendre)
  • F60: Egei Tamás (Veszprémi Honvéd)
  • F65: Kerényi Dénes (Hegyisport Szentendre)
  • F70: Hegedűs Zoltán (Hangya SE)
  • F75: Gömbös Gyula (Sárvári Kinizsi)
  • F80: Jelinek István (Tájrend SE)
  • F85: Nagy Dezső (Szegedi Bokorugrók)

Fotó: Bálint Mónika