A Tatai Honvéd SE rendezte az idei Egyetemi-Főiskolás bajnokságot. A szombati egyéni versenyre egy vadonatúj terepen került sor Dunaalmás mellett középtávú formában.

A nőknél Kiss Kamilla (ELTE) szerezte meg a bajnoki címet, három perccel verve Becze Ritát (Eszterházy Egyetem) és öttel Néda Júliát (Semmelweis Egyetem). A verseny legnagyobb esélyese, Mag Viktória a pálya nagy részében dominált, ám a tizenegyedik pontra 18 percet hibázott, így negyedóra hátránnyal végül a kilencedik helyen zárt.

A férfiak mezőnyében Demeter Ambrus (Eszterházy Egyetem) magabiztosan húzta be az elsőséget, az első néhány ponttól eltekintve végig vezetett, és a végén majdnem két perces előnnyel győzött. A dobogó alsóbb fokaira a Miskolci Egyetem hallgatói állhattak: Jacsó Barnabás lett a második és Tugyi Levente a harmadik.

Vasárnap Tatán városi környezetben következett a 2x2 fős pontbegyűjtő váltó. Itt a váltó tagjai dugókával váltanak és két különböző, kötelező és begyűjtendő pontokból álló pályát kell teljesíteniük egymás után.

A nőknél Mag Viktória, Kiss Kamilla felállásban az ELTE nyert az Eszterházy Egyetem (Mag Fruzsina, Becze Rita) és a Műegyetem (Rajmon Imola, Divin Judit) előtt.

A férfiaknál Tugyi Levente és Jacsó Barnabás a Miskolci Egyetemnek szerezte meg az elsőséget, az ezüstérmet a Soproni Egyetem (Tőczik Vendel, Bálint Benedek), a bronzot a Műegyetem (Kovács Kende, Egri Mátyás) gyűjtötte be.

Az intézmények közötti pontversenyt az Eszterházy Egyetem nyerte 48.5 ponttal, az ELTE 30.5 ponttal lett a második és a Miskolci Egyetem 29 ponttal a harmadik.