A Diósgyőri Tájfutó Club rendezte az idei évtől hosszútávú néven futó, korábbi normáltávú bajnokságot Szögligeten, az Aggteleki-karszton. A versenyt a 2009-es Felnőtt Világbajnokság azonos számának terepén rendezték, ahol az azévi Normáltávú OB óta nem volt komolyabb tájfutó verseny, így a mezőny nagy része számára ismeretlen területnek számított. A jelentős szintkülönbségek mellett a kőmezők és sziklaalakzatok nehezítették a haladást, a terep céltól távolabbi részein pedig töbrök között kellett navigálni a mezőnynek. A verseny egyben szlovák hosszútávú bajnokság is volt.

A nőknél a címvédő Gárdonyi Csilla betegség miatt kihagyta a bajnokságot, így biztos volt, hogy megszakad fantasztikus, hat zsinórban megnyert bajnokságnál tartó sorozata. Viszont az is biztos volt, hogy a felnőtt egyéni bajnokságokon tartott veretlenségi sorozata nem szakad meg. A versenyt Mérő Dominika magabiztosan dominálta, a 25 átmenetből 14-et megnyert, a másik 11 átmenetben pedig összesen 74 másodpercet kapott a legjobb időtől. Sárközy Zsófia különösebb hiba nélkül, de Dominika tempójától némiképp elmaradva, összességében három perc hátránnyal végzett a második helyen. A harmadik helyezett Mag Viktória már 12 percet kapott a bajnoktól, őt inkább a hibái (elsősorban a leghosszabb átmenetben elkövetett hatperces hiba) akadályozták meg abban, hogy előrébb végezzen. Dominika elsőségével (ami az első győzelme volt a felnőttek között) az elmúlt hat évben hat különböző versenyző nyerte a nőknél a klasszikus számot.

A férfiaknál a korábbi években megszokott Bakó Áron – Baumholczer Máté összecsapás újabb felvonásának lehettünk tanúi. A pálya eleje Máténak sikerült jobban: az elsőtől a hatos pontig vezetett. 25 perc után fordult meg az állás, Áron állt az élre és a táv középső harmadán két és fél perces előnyt épített fel. A pálya végén aztán megint Máté percei következtek, az utolsó 12 átmenetből 10-et megnyert, de ez csak arra volt elég, hogy egy perc környékére csökkentse a hátrányát. A dobogó legalsó fokára Demeter Ambrus állhatott fel, aki ezzel első felnőtt egyéni bajnoki érmét nyerte. Bakó Áronnak ez volt a tizenharmadik egyéni bajnoki címe, ezzel utolérte Baumholczer Mátét az örökranglistán.

Az utánpótlás kategóriákban a Tabáni Spartacus szerepelt a legsikeresebben: három bajnoki aranyat gyűjtöttek, a másik öt elsőség öt különböző klubhoz került.

A bajnokok:

  • N14: Felföldi Zsófia (Szegedi Vasutas)
  • N16: Mikes Janka (MOM-Hegyvidék)
  • N18: Kocsik Eszter (Egri Spartacus)
  • N20: Szilágyi Iringó (Diósgyőri VTK)
  • N21: Mérő Dominika (Veszprémi Honvéd)
  • N35: Sárecz Éva (Zalaegerszegi Tájfutó Club)
  • N40: Novai Éva (Szegedi Vasutas)
  • N45: Benedek Virág (Tabáni Spartacus)
  • N50: Wengrin Ágnes (Tipo TKE)
  • N55: Tömördi Ágnes (Hegyisport Szentendre)
  • N60: Kármán Katalin (Hegyisport Szentendre)
  • N65: Fent Marianne (ARAK)
  • N70: Hegedüs Ágnes (BEAC)
  • N75: Hanusz Mária (Orvosegyetem SC)
  • F14: Csoboth Mihály (Tabáni Spartacus)
  • F16: Csoboth Márton (Tabáni Spartacus)
  • F18: Gönczi Péter (Tipo TKE)
  • F20: Nagy Péter (Tabáni Spartacus)
  • F21: Bakó Áron (Tabáni Spartacus)
  • F35: Gyulai Tamás (Silvanus SE)
  • F40: Borbás Nándor (Kalocsai SE)
  • F45: Dénes Zoltán (Kalocsai SE)
  • F50: Tornai Szabolcs (Tabáni Spartacus)
  • F55: Egei Tamás (Tabáni Spartacus)
  • F60: Gyulai Zoltán (Megalódusz SE)
  • F65: Dosek Ágoston (Orvosegyetem SC)
  • F70: Bacsó Attila (Veszprémi Honvéd)
  • F75: Jelinek István (Postás SE)
  • F80: Bányai Attila (Zalaegerszegi Tájfutó Club)
  • F85: Rácz Márton (Tipo TKE)

Fotó: Máthé István