Rangos nemzetközi tájkerékpáros versenyt rendeztek Sóly központtal a szakág hazai elkötelezettjei április harmadik hétvégéjén.

Mets Miklós szakágvezető ismét összefogta a korábban Veszprém körzetében és ezt követően más helyszíneken megtartott világbajnokságokon gyakorlatot szerzett rendezőket. A Péti-dombok különleges tájékozódási élményt kínáltak és speciális képességeket igényeltek, amelyek nem csak a szomszédos országokból, hanem távolabbról is ide csábítottak élversenyzőket.

A pénteki prológ ízelítőt adott a terepről, amolyan terepbemutatót jelentett azoknak, akik ezt a lehetőséget is kihasználták.

Az éles verseny két futamból állt, szombaton egy középtávú, míg másnap egy hosszútávú verseny tette próbára a versenyzőket. Mindkét nap elit pályái érintették az Öskü térségében tájfutásból is jól ismert dombokat.

A pályakitűzők - Mets Miklós és Füzy Anna - jóvoltából számos útvonalválasztási lehetőség adódott, amelyek kiválasztását és megvalósítását gps-közvetítésben szemlélhették a versenyközpontban tartózkodók. Az útvonalak visszanézhetők a verseny honlapján: http://balaton.mtbo.hu/hu

A világ élvonalába tartozó cseh, osztrák és olasz versenyzők mellett szlovák, szlovén és brit vendégeket láthattunk a terepen.  Az időjárás pénteken ijesztgette a versenyzőket, de végül mindkét éles versenynap eső mentesen zajlott le. A versenyzők izgalmasnak találták az átvágásokat is megengedő lehetőségeket, pozitívan nyilatkoztak élményeikről.

A cseh válogatottak  voltak a legerősebbek, mindkét elit kategóriában megszerezték a győzelmet. A nőknél Tichovska Martina nyert, ebben a kategóriában 6. helyezett lett Tamás Bianka – a legjobb magyar teljesítményt nyújtva ezzel. A férfiak mezőnyében Ludvik Vojtech nyert és csak honfitársai fértek fel a dobogóra.

Az eseményről készült filmet itt lehet megnézni: https://www.youtube.com/watch?v=5-ZxAo9MT6E