A baranyai tájfutás kiemelkedő alakja.

1948-ban született, 1962-ben kezdte a tájfutást és azóta (az egyetemi évek alatti MAFC-os kitérőtől eltekintve) mindig pécsi klubok tagja volt, 1976 óta a PVSK-é. Dolgozott a PVSK szakosztályvezetőjeként, a Baranya megyei szövetség elnökségi tagjaként. Az MTFSz-ben 2006-2011 között elnökségi tagként tevékenykedett, korábban pedig a térképbizottság tagja volt. Részt vett az 1983-as Felnőtt és a 2011-es Szenior Világbajnokság szervezési munkáiban (utóbbiban szövetségi ellenőrként), illetve évtizedeken keresztül a baranyai versenyek lebonyolításában versenybíróként és térképkészítőként egyaránt. A Tájékozódási Futásért kitűző bronz fokozatát 2010-ben, ezüst fokozatát 2011-ben kapta meg az MTFSz-től.