Szegedi versenyző, versenybíró.

1949-2016

Felföldi Károly emlékezik rá: "Ismét kevesebben lettünk. Elhunyt Nagyné Jenovai Klára tájékozódási futó sporttársunk. A sportággal középiskolás korában 1964-ben ismerkedett meg Szegeden, a Kőrösy József Közgazdasági Technikumban. Végzése után a Tervező SE majd a Kender SE voltak klubjai. Versenyzői pályafutása szépen fejlődött, 1967-ben aranyjelvényes ifjúsági minősítést ért el, ő volt az első Csongrád megyei versenyző, aki a teljesítményszázalékos rendszerben első osztályú minősítést kapott 1970-ben. A 60-as évek második felében többször eredményesen szerepelt egyesületének színeiben az országos bajnokságokon, 1969-ben és 1970-ben megnyerte a Kelet-magyarországi egyéni bajnokságot. Két évig a Budapesti Spartacusban versenyzett, ahol tagja volt 1971-ben az országos váltóbajnokságot, 1972-ben az országos csapatbajnokságot nyert csapatnak. Visszaigazolása után még néhány évig versenyzett, majd fokozatosan bekapcsolódott a megyei versenyek szervezésébe. Precíz, nyugodt, mindenkivel jó kapcsolatot tartó versenybíró volt, akitől sokat lehetett tanulni. Az első osztályú versenybírói minősítését 1980-ban kapta meg, a megyei versenyeken kívül több országos bajnokságon szerepelt elnöki, pályakitűzői vagy ellenőrzőbírói szerepben. Több éven át tagja volt a Csongrád Megyei Tájékozódási Futó Szövetség elnökségének, aktívan részt vett a sportág megyei irányításában. A tájékozódási futást fiával is megszerettette, aki az SZVSE színeiben többször volt országos bajnok, különböző korosztályokban. Egy időre eltűnt a sportág látóköréből, de a 2000-es években a szenior versenyzés feléledésével többször találkozhattunk vele versenyeken. Még ha nem is állt sokszor rajthoz, de a célterület nyüzsgő forgatagában nagy beszélgetések, emlékidézések voltak. Majd betegsége miatt ez is elmaradt és talán mi sem voltunk kezdeményezők a kapcsolattartásban. Halálával egy olyan sporttársat vesztettünk, aki versenyzői, versenybírói tevékenységével alakítója volt a megyei tájékozódási futó sportnak. Búcsúznak Tőle sporttársai, nyugodjon békében. Hamvszórásos búcsúztatása november 7-én 13 órakor lesz az újszegedi Tisza-parton, a volt vasúti híd lábánál."