A VB alatt tartották a nemzetközi szövetség legfőbb grémiumának ülését. Szokás szerint a világbajnokság alatt került sor a Nemzetközi Tájfutó Szövetség kétévente esedekés közgyűlésére, amin 36 tagszervezet vett részt szavazati joggal. Elfogadták azt a javaslatot, hogy ezentúl ne kettő, hanem négy évre válasszák meg az elnököt és az elnökséget (közgyűlés továbbra is kétévente lenne). Ez a módosítás a következő közgyűléstől (2016) lesz érvényes. Nem ment át viszont az az előterjesztés, hogy a világversenyek rendezőinek kijelölése teljes egészében az elnökség hatáskörébe kerüljön. Így marad a korábbi rendszer: páros években a közgyűlés, páratlan években az elnökség dönt ezekben a kérdésekben. Az oroszok ötlete, hogy a rogaining kerüljön be a szakágak közé, nem talált egyetértésre. Azonban mivel az IOF a közeljövőben tervezi a szakágak rendszerének felülvizsgálatát, ott majd figyelembe fogják venni, hogy több tagszervezet is szervez rogaining és kalandversenyeket a saját égisze alatt: várhatóan úgy határozzák meg a szabályzatban az egyes versenyformákat a tájfutó szakágon belül, hogy az érintett szövetségek ilyen versenyeket is rendezhessenek. Az előző közgyűlésen, 2012-ben a spanyol szövetségnek is volt egy hasonló javaslata a kalandsportokkal kapcsolatban. Az ezzel kapcsolatos, szintén elutasító jellegű jelentést is bemutatták a közgyűlésen. Elfogadták a 2014-16 időszakra vonatkozó akciótervet, a tagdíjak összegét és a költségvetést. Meglepetés nélkül zajlott le a tisztségviselő-választás: Brian Porteous maradt az elnök egy újabb ciklusra és az elnökség tagjai között is csak egy változás történt, Mikko Salonen (a tájfutó bizottság eddigi vezetője) került be Timo Ritakallio helyett. Ez azt jelenti, hogy Zentai László újabb két évig az elnökség tagja lesz. A Baltikumba kerültek a világbajnokságok rendezési jogai: - 2018-as Felnőtt VB és Trail-O VB: Lettország (az ország az eredetileg benyújtott pályázatát utóbb azzal egészítette ki, hogy kérte a közgyűlést, illetve az elnökséget, hogy egyben megkaphassa a 2019-es Szenior VB rendezési jogát is, a közgyűlés ennek tudatában ítélte oda a VB rendezés jogát Lettországnak). - 2017-es Tájkerékpár Világbajnokság: Litvánia. - Eredetileg nem volt jelentkező a 2017-es sítájfutó VB rendezésére, de a közgyűlés előtt néhány nappal Oroszország jelentkezett. Mivel a pályázat szakmai bírálatára ilyen rövid idő alatt nem volt lehetőség, így a közgyűlés felhatalmazta az elnökséget a döntésre. Az elmúlt kétéves ciklusban csatlakozott öt ország (Azerbajdzsán, Irán, Kamerun, Nepál, Uganda) belépését hivatalosan a közgyűlés döntése szentesítette. Ezzel a tagországok száma 78-ra nőtt. A következő közgyűlésre a 2016-os világbajnokság alatt, Svédországban kerül majd sor.