Biel városában rendezték az Egyetemi Világbajnokság nyitószámát, a sprintet. A pálya első kétharmada egy négyzetrácsos utcaszerkezetű lakott területen haladt, az átfutás utáni rövidebb kör pedig a történelmi belvárosban. Mindkét szakaszon kidekázott útvonalválasztások vártak a mezőnyre, vagyis nem voltak jelentős különbségek a különböző útvonalak között, így nem az útvonalválasztás, hanem a végrehajtás és a nyers sebesség volt a döntő tényező. A sprinten szokásos 12-15 percesnél is jobb győztes idők születtek, valószínűleg a szünnap nélküli ötnapos program miatt döntöttek a rövidebb pályák mellett a rendezők.

A nőknél a svájci Eline Gemperle esélyeshez méltó különbséggel, 19 másodperccel nyerte a versenyt. Mögötte már szorosabban alakult a verseny, a dobogóra a finn Inka Nurminen és a francia Cecile Calandry állhattak fel, elsősorban a kiskörön mutatott erős teljesítményüknek, illetve az ellenfelek hibáinak köszönhetően (az átfutón még az ötödik-hatodik helyen álltak).

Mérő Dominika 28., Sárközy Zsófia 31., Gerber Csenge 45. lett, jellemző a mezőny sűrűségére, hogy mindannyian holtversenyben.

A férfiaknál a pálya közben a dobogósok között nem igazán történt helycsere, a világbajnokságon a kieséses sprinten bronzérmet szerző svéd Jonathan Gustafsson végig a leggyorsabb volt, a svájci Timo Suter pedig a második helyen haladt. Sokáig úgy nézett ki, hogy a német Kolin Colbe bronzérme sem forog veszélyben, de a pálya végén egy rossz útvonalválasztással tíz másodpercet vesztett és végül csak egy másodpercen múlott, hogy a dobogóra állhatott.

Ormay Mihály a 11. helyet szerezte meg a szoros középmezőnyben, a pódium csak 13 másodpercre volt tőle. Mivel első rajtoló volt, így sokáig ülhetett a bajnokok székében, ami ezúttal egy nyugágy volt. Jónás Ferenc a 24., Bujdosó Zoltán a 27., Nagy Péter a 43. helyen végzett.

Csütörtökön következik a hosszútáv, rajthoz állnak a sprintet kihagyó magyarok is.

A rajtidők:

  • Divin Péter 9:42
  • Ormay Mihály 10:45
  • Gerber Csaba 12:03
  • Nagy Péter 12:42
  • Gárdonyi Csilla 10:58
  • Sárközy Zsófia 12:25