Az Alpokalja SE által rendezett Őrség kupa volt az idei kiemelt válogató verseny, amire Szentgotthárdon került sor a pünkösdi hétvégén. A három különböző versenyszámból álló eseményre közel hatszázan neveztek. Az Ifjúsági Európa-bajnokságra mindhárom, a Felnőtt Világbajnokságra az első két futam válogatott, ezek világranglista versenyek is voltak egyben.

Szombat délután egy szentgotthárdi sprintversennyel kezdődött a program, majd a két erdei futamra (vasárnap középtáv, hétfőn hosszútáv) Magyarlakra költözött a mezőny, az elmúlt évtizedekben már több világversenynek otthont adó Vörös-hegy nevű terepre. Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, a szombaton még csak borongós időjárás az erdei versenyek idejére teljesen esősre fordult.

A felnőtt nők mezőnyében elég határozottan kirajzolódtak az erőviszonyok, mivel mindhárom nap szinte ugyanabban a sorrendben végzett az első hat-nyolc versenyző. Gárdonyi Csilla (MOM-Hegyvidék) a sprinten elszenvedett szoros vereség után mindkét erdei napon egy perc körüli előnnyel végzett Sárközy Zsófia (Tabáni Spartacus) és két-három perces különbséggel Mérő Dominika (Veszprémi Honvéd) előtt, így ők kerültek az összetett dobogóra. Ők hárman kiemelkedtek a mezőnyből, a negyedik helyezett Weiler Virág hátránya három nap alapján már a negyedórát közelítette.

A férfiaknál két napig még szorosnak tűnt a verseny, a sprinten Bakó Áron (Tabáni Spartacus) nyert, de az első öt helyezett harmincnyolc másodpercen belül volt, a középtávon pedig az első nap rossz pontfogás miatt kieső Dalos Máté (Tipo TKE) szerzett meglepetés elsőséget, de Bakó Áron és Baumholczer Máté (PVSK) is fél percen belüli időt futott hozzá képest. A harmadik napi hosszútávú versenyen viszont Bakó Áron több, mint kilenc perc előnnyel győzött, így az összetett elsőséget is begyűjtötte. Baumholczer Máté állhatott a dobogó második és Tugyi Levente (Diósgyőri VTK) a harmadik fokára.

Az utánpótlás elit kategóriákban az ifi fiúk között alakult ki a legszorosabb verseny, itt az első négy két percen belül végzett, Szabó Levente (SZVSE) nyerte az összetettet. Az ifi lányoknál Czakó Boglárka (MOM-Hegyvidék) mindhárom nap nyert, több, mint hét perc lett az előnye a végén. Hasonlóan meggyőző volt Csoboth Márton (Tabáni Spartacus) elsősége a serdülő fiúk között, a lányoknál már szorosabb volt a verseny, Máramarosi Rita (Silvanus SE) két perccel utasította maga mögé a mezőnyt. Általában a hosszútávú napon kialakult nagyobb különbségek határozták meg az összetett sorrendet is.