A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség az idei évben első alkalommal adta át a Monspart Sarolta-díjakat, a tavaly elhunyt világbajnok tájfutónő születésnapján, a Magyar Sport Házában.

A díj a tájékozódási futás népszerűsítéséért, a sportág ismertségének növeléséért vagy fejlődésének elősegítéséért kifejtett kiemelkedő tevékenységért adományozható, évente legfeljebb három fő részére. A díjazottak személye elsősorban nem a tájékozódási futás belső köreiből kerül ki, inkább a sportágon kívül tevékenykedő olyan civil vagy közéleti szereplő, aki az elmúlt időszakban sokat tett a tájékozódási futás sportág és/vagy az egészséges életmód támogatásáért, népszerűsítéséért.  



Gajdos Tamás első komoly versenysportja a tájfutás volt, amit 48 éve Monspart Sarolta 1972-es VB-győzelme által inspirálva kezdett el. Aztán inkább az atlétika és más futásalapú sportágak ragadták magával, de az örök szerelem mindig is az erdőn-mezőn egy szál térképpel űzhető tájfutás maradt. Tamás többször segített TV- és rádióműsoraiban népszerűsíteni a tájfutást, korábban a Szövetség alelnöke is volt. Monspart Saroltai búcsúztatásán a tájfutáshoz kapcsolódó búcsúbeszédet mondott.



Meronka Péter a tájfutó sportágba mint külsős média szolgáltató, műsorszerkesztő, TV riporter, ötletgazda 2021-ben, a győri Rövidtávú Országos Bajnokság kapcsán került be. Péter és csapata, az Oxygen Media Group jelentős részben hozzájárult mind az említett győri nagyrendezvény, mind pedig a 2022. évben elindított népszerű és sikeres, Sport TV-ben bemutatott Tájfutó Magazin televíziós sportági médiasorozat magas színvonalú és látványos megvalósításához. A Tájfutó Magazin olyan professzionális és látványos, a tájfutást sok színes szemszögből bemutató eszköz lett, ami nagy mértékben növeli a sportág média megjelenését, egyúttal a műsorfolyam eszközt ad a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség tagszervezeteinek ahhoz, hogy támogatók és szponzorok felé könnyebben nyissanak, ezáltal javítja anyagi lehetőségeiket, áttételesen szolgálja a magasabb szakmai színvonal elérését. Meronka Péter munkája mindezek megvalósításában elévülhetetlen: ötletei, közvetlen és segítő hozzáállása, rugalmassága és elkötelezettsége által halad előre a tájfutás médiaprogramja.



A díjakat a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség nevében Gárdonyi Csilla és Sárközy Zsófia adták át. Az eseményen több média, többek között az MTVA, az MTI és az ATV képviselői is jelen voltak és tudósítottak az eseményről.

Képek: Erdei Mihály sajtófotós, Regon Zrt.