Gratulálunk az Év Tájfutója díj elnyeréséhez! Mennyire lepődtél meg, hogy junior létedre Te lettél a díjazott?

Nagyon szépen köszönöm!

Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hiszen egyedül Csilláról tudok korábbról, aki még juniorként nyerte el ezt a díjat, dehát mint tudjuk, Csilla az Csilla... Meg se fordult a fejemben, hogy én is elérhetem ezt junior eredményekkel.

Mesélj kicsit arról, hogy mikor és hogyan ismerkedtél meg a tájfutással?

Amióta az eszemet tudom mindig futottam, mozogtam valamit, mint a legtöbb kisgyerek természetesen, de én a térképeket, atlaszokat is imádtam. Lenyűgözött, hogy egy papírlapon pusztán néhány színnel ábrázolni tudják az egész világot és annak jellegzetességeit. Így hát, amint megtudtam, hogy van egy olyan sport, ahol egy térképpel a kézben futhatunk, egyből ellátogattam egy edzésre a SZVSE pályára. Az első futás után (csütörtök), szombaton már versenyre mentünk Kunfehértóra, ahol – emlékszem - hatalmas élményt nyújtott a kihívás, amit a terep viszontagságai és a technikai feladatok (végigtalálni a szalagon) jelentettek. Itt 16-ból, ha jól emlékszem 8. lettem, de éreztem, hogy menne ez jobban is; a második versenyemen már nyertem… volna, ha nem hagyom ki a 100-ast a nagy lendület közepette. :)

Egyszerűen magával ragadott, a természet, a tájfutás, mint "játék" és a remek közösség, ami azóta is körbevesz.

Mikor jöttek az első jó eredmények?

Szerintem mind egyet érthetünk abban, hogy ez viszonyítási alap kérdése. :)

12 éves korom körül már az is jó eredmény volt, amikor sikerült többször megverni (az azóta is legjobb barátom) Gyólai Petit, hisz idősebb volt nálam két évvel. De talán amire te gondolsz, az 13-14 éves korom környékén kezdődött: rendszeres OB győzelmek, válogatottság, első EB-men 20. hely hosszútávon 3-3,5 perc hibával, 14 évesen. Végülis ez az EB alapozott meg minden későbbi "jó" eredményt, mert hitet adott arra, hogy oda lehet érni a mezőny elejére, "csak" HINNI és küzdeni kell, és ehhez tartom magam azóta is.

Mi az eddigi tájfutó dicsőséglistád és melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Talán a legegyszerűbben évekre lehetne ezt lebontani nálam.

A dicsőséglistám tetején a 2021-es év áll, ahol a rengeteg kihagyás és sérülés ellenére a Junior VB-n 2 egyéni bronzérmet és egy váltó ezüstöt sikerült bezsebelni (utóbbinak jobban örültem, mint a két egyéninek együtt véve, főleg, hogy a lányoknak is ezüst lett).

A második helyen, szorosan a tavalyi évet követve 2019 következik. Számomra nagyon fontos volt ez az év, hiszen 2018 egy nagy mélypont volt a számomra motiváció szempontjából (ehhez a 2017-es EB sikerek is nagyban hozzájárultak), úgy éreztem, megrekedtem. Végül egy vakbélműtéttel indított rövidke alapozással, amit immáron Attilával csináltunk (Szencz Attila, Feri jelenlegi edzője), sikerült elérni 3 aranyat a CEYOC-on és a 14 éves korom óta kergetett álmot, Európa-bajnokká válni. Emellett még egy EB váltó ezüstöt szereztünk (Marci, Zolti) és én egy 4. helyet sprinten (itt mind a hárman top 10-ben voltunk, Marci második lett!).

Harmadik helyen pedig 2017 jön, ahol igazából elkezdődött nemzetközi "menetelésem". Az évet itt is 3 CEYOC arannyal indítottam, amit aztán az Ifi EB-n két egyéni bronz és egy váltó ezüst koronázott meg. Akkor még csalódott voltam, mert nyerni mentem oda, de most már örülök, hogy akkor ez nem sikerült. Ez is kellett ahhoz, hogy felnőjek fejben a feladathoz, és azzá váljak, aki ma vagyok.

Legbüszkébb pedig kétséget kizáróan a Junior VB középtáv bronzra vagyok. Hihetetlen érzés volt olyan lábnyomok közelében járni, amiket előttem utoljára évtizedekkel tettek, nem is sokan - gondolok itt legfőképp Domára, aki megmutatta a világnak, hogy nem csak a skandik lehetnek ott (tartósan) az élen.

Illetve amire még nagyon büszke vagyok, az a töretlen hitem, hogy bármire képesek vagyunk, amit csak el tudunk képzelni, és szeretném, hogy minél több fiatal (és idősebb) versenyző merjen nagyot álmodni, mert azzal kezdődik minden! :) Ha már csak egy embert, egy kicsit is tudtam motiválni az eredményeimmel, már elégedett és büszke vagyok.

Szerinted mi lehet az oka, hogy ilyen kiemelkedően szerepelt a magyar csapat a Junior VB-n?

Véleményem szerint számos oka van. Elsősorban maguk a versenyzők, akik nem elégedtek meg a tehetség adta képességeikkel, hanem hosszú évek kitartó munkájával gyarapították, fejlesztették azokat. Az Egyesületek, melyek biztos hátteret és megfelelő közeget hoznak létre tájfutóink számára. Az Edzők, akik irányt mutatnak, kihozzák tanítványaikból a legtöbbet és sokszor velük együtt készülnek, motiválják őket nap, mint nap és persze az edzőtársak/barátok, akik nélkül talán már elképzelhetetlennek is tűnnek az edzések, a felkészülés. Az MTFSz évtizedek óta tartó folyamatos fejlődése és a sportág hazai fejlesztése, mind szakemberek kinevelésével, jobb térképek készítésével, magasabb színvonalú versenyek rendezésével, vagy az utánpótlás nevelés támogatásával. Nem feledkezhetünk el a családok, szülők támogatásáról sem, bár szerencsésebb esetben ők is kint vannak velünk az erdőben. Egy szó, mint száz, ez olyan, mint egy kirakó: ha hiányzik egy darab, már nem teljes a kép. Rengeteg ember, sok évtizedes, elképzelhetetlen mennyiségű munkájának gyümölcsét kóstolgatjuk most, de hiszem, hogy még nem értünk el a legfinomabb falatokhoz.

Maradt-e benned valami hiányérzet 2021 kapcsán?

A 2020-as év. Mint minden embert és minden más sportot, minket is súlyosan érintett a COVID. A 2021-es évből legfőképp az hiányzik, hogy 2020-ban a török Junior VB-t a tavalyihoz hasonló eredményekkel már lezártam, és a portugál VB-n, már favoritként állhassak rajtvonalhoz 2021-ben. A 2019-es dán JWOC után már éreztem, hogy bennem van a világbajnoki cím, de úgy gondolom, szükségem lett volna erre a "plusz" lehetőségre, az eredmények maximalizálása céljából.

Milyen célokat tűztél ki Magad elé 2022-re?

Egyetlen mindent felülíró célom van idén: sérülés és betegség mentésen végig edzeni az évet. Az elmúlt esztendőkben a határaim folyamatos feszegetésével, többféle edzés módszer, metodika megismerésével, dietetikai alapelvek elsajátításával, a mentális képességeim feltérképezésével, számos sérülés és betegségből való felépülés után azt mondhatom, hogy készen állok a bennem rejlő lehetőségeket maradéktalanul kihasználni. Óriási szerencsém van, hogy ebben a családomtól kezdve, a barátaimon és a szerelmemen át mindenki támogat. A SZVSE, aki gyakorlatilag minden elképzelhetőt, ami a felkészülésemhez szükséges, biztosít; illetve Pataki Gábor, aki apám helyett apám a versenyeken. A hosszútávú célom, hogy mindazt a szeretet és támogatást, amivel kis gyerek korom óta körbe vagyok véve, visszaadjam a tájfutó közösségnek, természetesen eredmények formájában is.

Hogyan áll most a felkészülésed?

Jelen pillanatban minden tökéletesen halad és működik. Az alapozás elején a COVID csúnyán elbánt a tüdőmmel, így a komoly munka kezdete sajnos eltolódott. Szerintem minden okkal történik, még ha adott helyzetben sokszor nem is értjük a miértjét, a lényeg, hogy tanuljunk belőle, legyen az pozitív vagy negatív. Örülök, hogy egészséges vagyok, a lelkem csordultig van küzdési vággyal, a testem pedig bármelyik pillanatban készen áll, hogy a maxot hozhassam ki a következő edzésből is.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a céljaid elérésében!